Rólunk

Dr. Sólymos Sándor, Ybl díjas építész, tanszékvezető, egyetemi docens megnyitóbeszéde
a Kettőspont Művészeti Egyesület bemutatkozó kiállításán
(Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre, 2011. augusztus 6.)

Az egyesület, tudjuk arra való, hogy támaszt, védelmet, biztonságot nyújtson. Az egyesület a keret, a foglalat, ami hagyja érvényesülni a tagjait, de összetartja és védelmezi is azokat. Mint egy ötvös remek esetében a foglalat hagyja érvényesülni a zománcbetéteket, a féldrágaköveket. S kiemeli azok szépségét.

Ezekben a szép világos terekben. Az amúgy habitusában és eszközeiben sokféle munkát keretbe foglalja ez a jó épület. Tegyük hozzá Puhl Antal Ybl díjas építész jó épülete. Diszkréten a háttérben marad, engedi hatni a műveket, ad nekik teret és ad nekik viszonyítási rendszert. Mint egy ötvös remek esetében a foglalat hagyja érvényesülni a zománcbetéteket, a féldrágaköveket. S kiemeli azok szépségét.

Két nappal ezelőtt eljöttem benyomásokat szerezni. Az akkor még csak többnyire a földre kirakott munkákat nézegettem, inspirálódtam. Örömmel jelenthetem az inspiráció (belelkesülést jelent szó szerint) megtörtént. Jegyzeteket, rajzokat csináltam, fotóztam, hogy majd otthon, amikor írom ezt, legyenek támpontok.
Most, tartanám a fenti névsort, koránt sem kimerítően és az egyenletességre törekedve az inspirációimról néhány szóban megemlékeznék. Szubjektív leszek, hiszen épp mint önök, én is néző vagyok ezekben a termekben. Úgy hat rám az egész, ahogyan önökre. A tágas terek és köztük a szép kis intim átjárók, az utcával összekötő kirakatokban végződő terecskék, amik tagolják és összetartják a kiállítást. S én is ezzel a megnyitó szöveggel a háttérben szeretnék maradni, hisz a művekért vagyunk itt, és az egyesület, a kiállító tér, és a megnyitó beszéd is csak foglalat. Hagyja érvényesülni a műveket és a kiállító művészeket. S kiemeli azok szépségét.

Akkor kezdjük sorrendben.

Balogh Judit             - üvegtervező, fotóművész
A fotók láttán az idő fogott meg először. A képek többsíkú ideje. A visszafogott fekete-fehér fotók sokdimenziós mélysége. Két dimenzióban a kép. Egy harmadikban a fekete és fehér szín között a tónusok távlata. A negyedik virtuális dimenzióban a térbeli mélység. Egy ötödikben, az időben bemozduló formák, az eltűnő alakok. A hatodikban a fotótörténeti támpontok közt elhelyezkedő sorozat. Tudjuk, amióta fotózás van a bemozdulás mindig probléma, de nem csak negatív értelemben. A bemozdulásban rejlő lehetőségeket járja körül itt Balogh Judit. Egészen eredeti élményt ad amint egy elmosódó alak ott is van kimerevítve, de át is látunk rajta, mert épp nincs már ott. Az a forma, amit a térben leír a forma… hány dimenzióban van? És mellette a mozdulatlan alak, ott van, akkor van? Melyik idősíkon? Elgondolkodtató és szép kísérletek ezek, melyek igazán a fejünkben kezdenek el történni.

Bisztriczky Réka         - keramikus
Maradva a „hány dimenziós?” kérdésnél. Az árnyék a háromdimenziós térben a fény útját álló tárgy vetülete valamilyen másik tárgy felületére. Hány dimenziós az árnyék? Mint láthatjuk itt Bisztriczky Réka munkáin; az a minimum, hogy négy. Ezek az árnyéksorozatok homoköntéssel készültek porcelánba, és sorozatok. Tehát van egy háromdimenziós öntőforma, kikerül abból egy háromdimenziós lenyomat. Van az elkészítés fázisaiból összeálló technológiai folyamat, egy sorozat, aminek minden egyes elemét minden egyes itt kiállított elemen el kellett végezni. És vannak azok a sorozatok amiket itt látunk. Tudjuk az árnyékban az, az igazán izgalmas, ahogyan vonul. Aztán, ha ezt kísérletképpen egy lámpával a kezünkben még magunk is előidézhetjük – az plusz, az bónusz. Az árnyék metamorfózisa a tér és az idő metamorfózisa az anyag metamorfózisa és egy szakmai technológiai folyamat metamorfózisa. A súlyos acélgolyók és acélhengerek a törékeny üvegeken, az átlátszóság, és az átláthatatlanság de a megégetett felület szivárványos pirogránit-szerű megjelenése. Szép kísérletek ezek, melyek igazán a fejünkben kezdenek el történni.

Elek Anita             - keramikus
Egészen eredeti élményt kaptam, amikor kiderült, hogy ezek a kis tárgyak sípok. A sípok, mint a természettani szertárban a preparált bogarak keretben rögzítő huzalokkal függenek a térben. A sípok, legalább annyira figyelemre méltó dolgok, mint egy-egy rovarritkaság. A természettörténeti múzeumok tárlóinál oda szokták írni, hány millió évvel ezelőtt alakult ki ez a bogár és azóta változatlan. A sípok talán a legősibb hangkeltő eszközök, az első hangszerek. A csöves csontokból alakított sípokat sírokban szokták találni. Az okarina és ennek minden kontinens őstörténetében fellelhető valamilyen változata végig kísérte az ember utóbbi 40 ezer éves történetét. Elek Anita ilyen dimenziókba visz el bennünket, viszi el a fantáziánkat ezekkel a kipreparált sípleleteivel.

Éles-Varga Erika         - keramikus
Alföld I., II., III. című kisméretű porcelánokat látjuk itt. A cím sejteni engedi, hogy valamiféle házhelyek, telkek inspirálták ezeket a gondolatokat. Maketteknek, modelleknek értelmezzük a nagyhírű nemes anyagból öntött majd égetett plasztikákat. A porcelán anyaga maga egy kultúrtörténeti legenda. A kínaiak titka, Meissen, Drezda, Párizs, Bécs… fejezetek a porcelán kalandos történetéből. De itt épp a profanizálás egy igazi jó értelemben vehető gesztusával állunk szemben. Mintha falusi hosszú telkeken rommá lett házak helyén az itatóvályú, a vízgyűjtő ciszterna és a vízkezelő művek maradványait látnánk valamilyen régészeti magyarázó maketten. A régészeti ásatásokon, a házhelyeken föld-, vagy vályogfalak, esetleg téglakemencék vagy pár kővályú maradványait lehet fellelni. Ezek viszont olyan rituális rendben állnak együtt, ami egész életmódot, szokásrendszert, kultúrát idéz fel a hozzáértő, vagy a nem hozzáértő, de érdeklődő szemlélő fejében. Régi sírok feliratait is így olvassuk. Ha létezik a fejünkben a megfejtési kód pontos értesüléseket kaphatunk, ha nem ismerjük az írást, akkor is látjuk, hogy valamilyen tiszteletet érdemlő tudás és szokás miatt maradtak itt ezek a jelek. Így álltam én a három hosszú porcelán telek makettje fölött és elgondolkodtam régi dolgok felől.

Farkas Vajk             - üvegművész
Az üveg és a beton együtt alkalmazását látjuk itt. Kémiai, fizikai értelemben tudjuk, a beton is kő kristályos molekuláris szerkezete, mint az üledékes formában lerakódott kőé rideg törékeny, amelynek megmunkálásához nagyon kell érteni. Ha mát megszilárdult, csak elvenni, faragni, fűrészelni, koptatni lehet belőle. Hozzátenni ragasztani, forrasztani, hegeszteni nem. A legkeményebb kövek bazalt, gránit meg is tudnak olvadni – hiszen vulkanikus folyamatok révén keletkeznek – amikor kihűlnek újra kristályosodnak. Az üveg ezzel szemben folyadék. Bárki bármit is tud, vagy gondol róla az üveg, nem megy át halmazállapot-változáson, amikor megszilárdul. De vissza is fordulnék ebből az irányból, hiszen ez még is csak nem kémiaóra, hanem kiállítás-megnyitó. Akinek az üveg halmazállapot-problémáiról maradtak kérdései keressen rá a Wikipédiában. De fontosak voltak az erre való utalások, mert nekem az jött át elsősorban, hogy Farkas Vajk ezekkel az ellentétekkel játszik. A kő, a beton nem olvad meg, nem hajlítható, még is nála mintha ez történt volna. Az üveg, pedig nem szeret szögletes hasáb lenni, pedig nála ez történik. És persze olvadoznak együtt, a gravitáció pedig megteszi, amit elvárunk tőle. Itt is újabb gondolati dimenziók felé indulhat el, aki utána gondol.

Máthé Krisztián         - szobrász
Az utcaköveken – azon kevés helyen, ahol még burkolatként ilyen anyag előfordul – ott látható az utca története. Emlékszem 56-ban 4 éves voltam, és november 4.-e után apám megmutatta az utcakövön a tankok lánctalpainak nyomát ahol kifordultak a sarkon. A fém összemarta a bazaltot. A durva sérülésekben, pedig fehér porként ülepedett le a bazalt morzsaléka, mintha hintőporral kívánná gyógyítani valaki a sebeket. Máté Krisztián a fém és a kő sokkal disztingváltabb kapcsolatát helyezi elénk. Kimélyített fészkekbe ólmot, rezet önt, kalapál s ettől a jelek – nagyon ősi időkből és nagyon sokfelől érkezett jelek – felfénylenek. Ezek a jelek annyiban közösek, hogy valamiként mindegyik kereszt-szerű. Ősi írásokból, az alkímiából, a rovásírásból, a keresztény ikonográfiából, a keleti ideogrammokból bukkannak itt fel jelek. Jelek az utcakövön. Az út történetét olvashatjuk le róluk, de legalább is megsejthetjük hányfelől érkezett, és hányfelé ágazik el ez az út, amelynek itt egy kis szakaszát látjuk. A grafikákon ábrázolt női figurák és virágmotívumok egymásra-vetítéseiből pedig a „test – lélek – szellem” hármasság bukkan elénk. Ma – duális ellentétek mentén trenírozott elmével – kevesen, vagy egyáltalán nem is tudjuk, hogy hagyományosan az ember nem duális szerkezetben lett elképzelve. A görögök Xarx – Pszükhé – Pneuma hármasságként, a latinok Corpus – Anima – Spiritus hármasságként adtak nevet a testben élő anyagnak, az ezt megelevenítő léleknek és a világ lényegét megértő, tőlünk függetlenül is elrendezni képes szellemnek. Itt – csak Európában – közben volt antik politeizmus görög, arab, kopt, kelta germán és török, perzsa nyelveken, volt emellett zsidó – keresztény – mohamedán monoteizmus, héber, latin, szláv, germán, arab és török nyelveken. És volt számtalan fordítás félrefordítás, (héberről arámira, onnan görögre, onnan latinra, onnan németre, onnan magyarra…, csak egy példát említve), értés félreértés… ma itt csak nálunk, pl. magyarul sem azt értjük a lélek alatt, amit a görögök, vagy a latinok és nem azt a szellem alatt, amit akár ugyanők ez alatt értettek. A keresztény ikonográfiában, galamb formában ábrázolják a szellemet (spiritus sanctus, holy spirit) és az a neve, hogy „szentlélek”, nem szent szellem. Nos elég sokdimenziós ez a történet is ugye elismerjük. És nyelvészkedhetünk tovább a szimmetria (szüm-metria – összemérhetőség), a hierarchia (hiero-arkhé – szent elv) szavakkal, de nem tesszük. Majd ki, ki maga megteheti.

Nagy Edit             - szobrász
Papír rátétes képek, képecskék. Maga a folttechnika – ahogyan egyik anyagi réteg takarja a másikat – már maga kvázi térbeli. Különösen térbeli lesz ez, ha a szándékosan a relief plasztikusságáig háromdimenziósak ezek a rátétek. Most már gondolhatják hogy nekem vesszőparipám ez a három, négy és mégtöbb dimenziós valóság. Nem kérem…, semmi vesszőparipa, én arról beszélek, ami itt és most látható. Nagy Edit képein azok a furcsa „fésű-gereblye-kéz-virágos ág” szerű foltok, épp úgy vannak rajzolva, hogy amit nem takarnak annak is „fésű-gereblye-kéz-virágos ág” szerű mintázata marad. Ez kérem nem egyéb, mint a Jin és Jang bölcsessége. A Jin és Jang a kínai bölcseletben ábrázolt „sötétség-világosság” duális lényegek egyensúlyát szokta szimbolizálni. De ez az egyensúly oly erős, hogy bárki kipróbálhatja: vágjuk ki egy Jin és Jang ábrából az egyiket. Bármelyiket is távolítottuk el ott maradt, mert a helye jelentéstani értelemben a helyébe lép. Ott marad a világos/sötét görbe vízcseppforma benne az ellentétét jelentő ponttal. Meghatározó élményként szokták emlegetni a volt hallgatók – Edit is – Karátson Gábor kurzusát a kínai ikonográfiáról, amit az egyetemen tartott. És ez azért múlt idő, mert az egyetem vezetése épp az elmúlt évben pénz-okokra hivatkozva megszűntette ezt a kurzust, és a filozófiatörténetet és a kultúrtörténetet. Innentől már nehéz megőrizni a tárgyilagos hangot, de…, gondoljuk meg a sötétség-világosság duális szerkezetéből bármelyiket eltávolítva annak helye jelentéstani értelemben a helyébe lép. Ez az aktuális példa didaktikusan került e helyre – egy példa helyére – hiszen Nagy Edit munkái éppen attól jók, hogy a világot szemléltetik, s ilyen mélységeket is hozzájuk társíthatunk.

Pintér Balázs             - szobrász
A „háromszögek” láttán egészen izgalomba jöttem. Ezek az egyenként három szög összetámasztásával készült ábrák, mintegy véletlenszerűen hálózatba rendeződnek. Most a türelemről, ami a szerkezetek felállításához kellett, az ötletről ami ezekből az elemi jelcsoportokból kirakott hálózatig képes bonyolítani egy szekvenciális logika szerinti trendet, nem is sokat beszélnék, pedig már maga ez szenzációs. Hanem a hálózat hálózatosság szimbolikáról, inkább. A hálózat a mai realtime-ban folyó globális kommunikációnak a kulcsszava. Erre penge-pontosan ráérzett Pintár Balázs. Elemi tanulmányainkban találkozunk először a fraktálok logikájával – persze akkor ezt nem így hívják. Azt, hogy a falevél erezete és a fa koronájának mintázata hasonló, minden gyermek tudja és érti. Más viszont az erdőben a fák koronája a mókusoknak, mert úgy vándorolnak végig fáról fára mint mi a réten fűcsomóról fűcsomóra. Fel sem fogják, hogy ez egy lehetséges logika és nem az egyetlen kitüntetett rend. Nekünk barackszedés közben le kell mászni a fáról, ha az egyikkel végeztünk, és fel kell mászni a másikra, hogy folytassuk. A mókus a mogyoró miatt átugrik és kész. Ma a világhálón nem valahol keresünk egy adatot, egy képet, egy címet, hanem beírunk keresőszavakat és majd a szoftverek kiássák azt a helyet ahol ez le van tárolva. Nem kell azt nekünk tudni, hogy jutottak a nyomára. Fa struktúra szerint keresték, vagy hálóstruktúra szerint. De gyaníthatjuk, hogy a szoftver az adatfelhőben, mint a mókus fenn a fán – ugrál ágról ágra – s nem hierarchizált fa struktúrákban keresgél. Nos ezért nagyon időszerű a hálózatok logikájával játszani ma, mondjuk épp egy szobrásznak. Még egy varázsszót hagy mondjak „emergencia” – erről most legalább egyórás ismertetőt lehetne mondani, de nem teszem. Csak annyit; Balázs tudtad-e hogy egy emergens mintázatot raktál ki a szögekből? Aki kíváncsi mi az, az emergencia, annak elmondom a megnyitó után. Az öntött papírról, a fából faragott tetőkről az „apu legyél ló”-ról is szívesen beszélnék, de mát tíz perce nyomom és még sehol se tartunk bocsi…

Pap Éva             - szobrász
A görögök, valószínűleg még valahol kisÁzsiában tanulták azt a technikát, hogy a bronz szobor szemét elefántcsont, vagy márvány-berakással tették igézően életszerűvé. Egyiptomban is szokás volt ez, és a hellenizmusban általánossá lett. Nekünk persze itt két- háromezer évvel később a klasszikus szobrászat képzeteinkhez a torzó, a patina, és az üres szem tartozik. Polükleitosz lándzsavivője vagy a delphoi-i kocsihajtó számunkra akkor igazán antik, ha nincs meg a lándzsája, nincs meg a karja, vagy nincs meg a szeme. Ahogyan a nagy szfinxet sem tudjuk az orrával, a Milói Vénuszt sem tudjuk karokkal elképzelni. A klasszikus görög arcokat sem tudjuk tele szemekkel hitelesnek látni. Nos, ezt látom én bele – ez az én értelmezésem – Pap Éva gyermekfejeinek üreges szemeibe. A bronzhéroszok, az idealizált félistenek figurája akkor tökéletes számunkra, ha töredékes, ha sérült. Ha tökéletlen. Ezek a csecsemőfejek így tökéletesek nekem és pont ez az „antikra vonatkoztatott”-ság fontos jelentéstani réteg bennük. Idealizált gyermekarcok a kaucsuk babafejek is, mégsem tudjuk őket szobrászati minőségként felfogni, mert túl aranyosak, túl rózsaszínűek. De ezek az antik gyermek-félistenek, mint gyermekfáraók csecsemőkori portréi, a hároméves Tutenkhamon, a négyéves Nofretit, az már igen. Ebben már van akkora csavar, hogy képes elmozdulni az édeskés popkultúrától, a posztmodern cuki-ragacstól, és a fogyasztói brand-ek marketing ízlésétől. És aztán, ha ezek posztamensre kerülnek, vagy üvegterráriumba ömlesztve, na akkor már ütnek, akkor már van erő bennük.

Restyánszki Attila         - szobrász
Már a Net-en kiszúrtam a pixeles felbontású szobrászatban rejlő ötletet. Várakozásaimban nem is kellett csalatkozni. Ha rossz felbontásban kapunk egy képet a monitoron, és megpróbálunk ránagyítani akkor szokott „kipixeles”-edni. Ismerjük ezt a jelenséget. Ha nincsen elég képi információ, akkor marad a hunyorítás, ha még is fel akarjuk ismerni valamelyest a képet. Érdemes ezen is elgondolkodni, miért van az, hogy ha rontunk a képminőségen hunyorítással, javul a képfelismerés esélye… Látáspszichológia, szemiotika, információ elmélet, csatornakapacitás, jel-zaj viszony. Ilyen címszavak tartoznak ehhez a kérdéskörhöz, de nem is erről akarok beszélni. Oldalról láttam meg először a Fibonacci című kisplasztikát. Még csak kézírással volt aláragasztva a cím, és nem is olvastam el először. De aztán még is odamentem elolvasni, mert feltűnt a matematikai gondolat, a szekvencialitás, a sorozatszerűség, a harmonikus sorozat-szerűség ezen a pixelbontásban mintázott plasztikán. Ezzel én már elégedett is voltam, Fibonacci nekem megvolt. A trecentoban élt Pisa-ban, matematikus volt és ő javasolta az ún. arab számok bevezetését a római számok helyett. Zseniális találmánya volt a róla később elnevezett számsor is, amely az 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144, …sorozat. A szabály szerint, a két utolsó elem összegeként kapjuk a következőt és így tovább, de a szomszédos elemek 21 után mindig aranymetszés arányban következnek. Ez tehát egy afféle harmonikus számsor. (Ha egy számot megszorzunk egy constans értékkel kapunk egy következőt. Ha ezt is megszorozzuk ugyanezzel, kapjuk a következőt és így tovább). Na ez lett a kulcsszó a harmonikus sor. Kisebb katartikus izgalommal járkáltam a szobor körül, amikor hunyorítva megláttam: ezek kéremszépen bevásárlókocsik. Ez a magasrendű trecentós, matematikai, szemiotikai, kultúrtörténeti szimbolikus mintázat a legprofánabb Tesco-s, parkolós, mindig útban lévő undorító bevásárlókocsi sor. Azt a mindenit…, és itt jött egy nagyobb igazi katarzis, olyan jófajta hátonhidegfutkosós. Emergens mintázat ez is kérem szépen… a javából, és van benne egy jó fajta 800 éves kultúrtörténeti ív, azon az íven túl, ahogyan a bevásárlókocsik kanyarodnak. Fel tűnt már, hogy kanyarodnak? Mindig! Ez is emergencia. Annyit emlegettem már ezt az emergenciát, hogy még is inkább elmondom két mondatban. Egy madárfelhő a tájban – meg van? Három dimenzióban folyvást változtatja az alakját. Azok a buta madarak pedig, nem doktoráltak sem topológiából, sem gráfelméletből, sem posztstrukturalizmusból, csak egyszerre kb. három dologra tudnak figyelni. Ösztönösen. A térközre, hogy ne ütközzenek össze egymással, hogy ne kerüljenek a halmaz szélére, mert ott ki vannak téve a ragadozók támadásának, és hogy kövessék a domináns egyedet, mert ez a társas viselkedés elemi logikája, és az is beléjük van kódolva. Ebből jön ki egy olyan mintázat, ami folyton változik, miközben minden eleme közel optimális helyzetben lehet. Na ilyen a világháló is az összes résztvevőjével… és ez az emergencia. Nem hierarchia, nem szimmetria nem ikonológia, hanem azonnal változó hálózat.

Tomay Kata             - üvegművész
Szegény Kata utoljára maradt, pedig a hallgatóság már nagyon fészkelődik. Nos a földön voltak még a plasztikák, amikor láttam, én pedig szemüveges vagyok. Ezért az első benyomásom olyan lett, mintha direkt hunyorítottam volna. Olyanok ezek a hasábok, mintha travertinből lennének. Tudják az a mészkőfajta, aminek a habos szerkezetét dekoratív céllal szokták úgy csiszolni, hogy a megmunkált felület és a természetes lukacsosság véletlenszerű mintázatot adjon. És ez benne a szép. Nos ezekben a beton és üveg hasábokban is ez a szép. A tökéletesen megmunkált élekkel és felületekkel előtűnő mesterséges forma és valami költőien karfiolos fraktálszerű csonkolatok a sarkokon. Déjà vu érzésem lett. Egyszer már láttam ilyet. Egyszer már láttunk ilyet. Mindenkinek meg van, legfeljebb nem tudja, hogy név szerint kiről is van szó. Hans Holleinnek hívják azt a most hetvenhét éves osztrák designer építészt, akinek Bécsben, a belvárosban jó néhány üzletportálját ismerjük. A Retti gyertyaüzletet (1965), a Schulin ékszerbolt (1972). Ez utóbbi az igazán fontos most és ide illeszthető még a müncheni olimpiai faluban kivitelezett utca, tér és parkdekoráció (1972)-ből. Holleinnél láttuk ilyet. A penge profi technikával kivitelezett csiszolt gránit négyzethálóban rakott burkolat és az ezt ellenpontozó travertin-szerű dekoratív zárványokat idéző rajzolatok. Így tehát együtt van Tomay Katánál a techno és az organikus, egymást ellenpontozva és kiegészítve, mint a már idézett Jin és Jang mintázat.

Nos, Hölgyeim és Uraim!
Legyen ennyi elég a beszédből.
Járkáljanak a szép térben, nézegessék a szép munkákat,
hagyják futkosni a hideget a hátukon, mert az a katarzis jele.
Tekintsék meg a kiállítást, és köszönöm, hogy meghallgattak



Sólymos Sándor Dr. Habil.
Ybl díjas építész, tanszékvezető,
egyetemi docens
Magyar Képzőművészeti Egyetem